IV. TANODÁK ÉJSZAKÁJA
2018. május 11-én, negyedik alkalommal került megrendezésre a Tanodák Éjszakája, az ország tanodáinak a részvételével. Ehhez idén mintegy 20 tanoda csatlakozott az ország minden pontjáról. Aki ezen a napon ellátogatott valamelyik tanodába, betekintést nyerhetett annak életébe, mindennapjaiba. A nyitott tanodai napon a tanodák munkatársai rendkívül színes, változatos programokkal várták a gyerekeket és az érdeklődőket egyaránt.
A szegedi Motiváció Tanodában például volt kaszinó, a Komlói Fekete Láng Tanodában táncház, az Esztergomi Mi Házunkban pedig cigány népmeséket is láthattak a gyerekek. A pécsi KheTanodában kézműveskedés és x-boxozás is várta a kicsiket és nagyokat. A Napkerék Egyesület Hangya Tanodájában a gyerekek és a pedagógusok a tanodában is aludtak ezen a napon.
Idén először vett részt a Tanodák Éjszakáján a Kompánia Alapítvány Tanodája, ahol főzőklub várta a gyerekeket, míg a karcagi Marista Tanulói Ifjúsági Pont Nyitott Ház Tanodájában egy, a gyerekek számára új játékkal készültek, melynek neve Actionbound. Ez egy telefonra letölthető alkalmazás, amit térképes felfedező játéknak neveztek, ahol minden kijelölt állomáson QR-kód keresésével és beolvasásával teljesíthették az adott feladatokat.
Bátonyterenyében, Lucfalván és Mátraverebélyen volt kézműveskedés, zenélés Gyuri bácsival és mindhárom helyszínen nyárson sütöttek zárásként. Eközben a sátoraljaújhelyi Új Hely Piarista Tanodában pedig akadályverseny vehettek részt a gyerekek, és hozzájuk még helyi televízió is ellátogatott.
Nem tudjuk felsorolni valamennyi tanoda gazdag programkínálatát, és elhivatott szakmai munkáját. Azonban szeretnénk még megemlíteni a IV. Tanodák Éjszakájához csatlakozó további Tanodákat: Oldi Közösségi Ház, Siklósnagyfalusi Közösségi ház, Ibrányi Tanoda, Miskolci Kereszt az Aszfaltdzsungelben Tanoda, Magyarmecskei Tanoda, Élmény-Tár Tanoda – Pécs, Zsámbéki Premontrei Tanoda, Nyíregyházi Arany Alma Tanoda, Gilvánfai Tanoda és az Alsószentmártoni Tanoda.
Az idei esemény közös programeleme a TANODA szó megalkotása, megjelenítése gyerekekkel, felnőttekkel közösen, ami sok kreatív megoldást szült.
A tanodák közös ünnepén a beszámolók alapján a gyerekek és a felnőttek egyaránt nagyon jól érezték magukat. Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen nagy a szükség a tanodák működésére. Hiszen ez, az oktatási és a szociális rendszer határterületén létező intézmény ma már nélkülözhetetlen, támogatása létfontosságú.